TÉRDIG ÉR
Igen, kipróbáltam. Nekem pont térdig. Ropog a lépteim alatt, és szikrázó fehér csillagok porlanak körülöttem. Január Apó búcsúintése mindent beborított hóból-jégből szőtt csönddel.
Most elbújtam a régi kis szobámban. Otthon, a szüleimnél.
Ha tegnap nem jöttem volna, ma már nem sikerült volna. Sikerült, és most itt vagyok. Nézem az ablakból a kertet. A téli mesét látom, amiről régóta álmodtam.
Telefon? Nem vagyok itt. Senkinek. Ez a szabadság napja.
Kettéosztottam az életemet. Ha itt vagyok, a békés házban, félig gyerekként, mesékről álmodom. Ha elindulok innen, felnőtt erővel magamra veszem az élet súlyát, mint egy elegáns kabátot. És nem érzem nehéznek, mert a te ölelésed tart meg.
Nagyon szeretem a havat.
Száz év súlya ül a fák törékeny ágain.
Száz év. Ennyit várt Csipkerózsika a hercegre, hogy felébressze.
Hiányzol. Nem a bánat szava ez, nevetve mondom. Hiányzol, mert így akarom. Dolgozni akarok. Egyedül. Szeretem, ha hiányzol. Száz és száz szó telik meg élettel, míg rád gondolok. Most ezekre az élő, eleven szavakra van szükségem. Csipkerózsika alszik, és álmodni akar.
Mesékre vágyom. Olyan csábítóak az új történetem! Becsukom a szemem, hogy lássam a rettenthetetlen hőseimet.
Mégse írok? Mi tart vissza?
Egy autó hangját hallom, amit jól ismerek.
Hogy jöttél át a havon? Az egész világ megtorpant egy kicsit, foglyok lettünk a tél ábrándos csöndjében… de te nem. Persze, hiszen neked nem ér térdig. Ha én a válladig érek, akkor neked a hó csizmaszárig. Hó, hó! Mi az neked, ha látni akarsz!
Mindegy, hogy jöttél. Itt vagy.
Egy hőst már látok.
Jó, hogy itt vagy.
A mesék? Ez is az. A többit majd holnap…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése