GYÉMÁNTOK
Ha kérdezek, felelsz. Ha nem kérdezek…
Van egy öreg vicc.
- Mi az abszolút pimaszság?
- Ablak alá …-ni, és bekopogni e.ü. papírért.
(Az eredeti vicc durvább szavakat használ, de én csak a regényeimben trágárkodom – néha, ha épp oda illik.)
Azért jutott eszembe ez a vicc, mert nem is olyan régen valaki épp így viselkedett velem. Nem is!
Fokozta a helyzetet. Fordítva csinálta. Bekopogott, hogy adjak neki e.ü. papírt, mert az ablakom alá óhajt …-ni.)
Mit mondhatnék neki? Mondjam, hogy jó szándékának mézes bödönbe töltött ecetéből egy csepp sem ért el a lelkemig?
Nem mondom, mert nem volna igaz. Nem hazudok, még miatta sem. Önmagamat nem csalom meg.
Kedves Mézes Ecet!
Jól tudom, és régóta tudom, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni. Az ízlések sokfélék.
Bárkinek joga eldönteni, hogy tetszik valami, vagy nem, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen "viselkedni" kell, legalábbis, a valódi jóindulat látszatának kedvéért. Te mit gondolsz erről?
Én védjem meg azt, amit csinálok?
Nem gondolom, hogy szükséges.
Tisztelem és büszkén szeretem ezt a stílust, ezt a kifejezésmódot. Talán kevés író indul a pályára azzal a szándékkal, hogy féldrágaköveket alkosson – mindenki valódi gyémántokról ábrándozik. Nos, én a ritka kivételhez tartozom; színes kövekből szeretek alkotni, egyedi ékszereket. Nem áll jól nekem a hideg gyémánt…
Csak hát ez a dolog nem is erről szólt. Azt hittem, az élet majd minden találékony csapdáját ismerem már. Tévedtem. Még én is tanulhatok újat.
Apró mulasztás hozhat talán bosszús viszonzást, hogy a gyarló büszkeség revánsot vegyen.
Nos, ez volt a csapda. A bizonyosság ereje megingott bennem. Egy rövid időre…
Eltöprengtem rajta, vajon mennyire jó az, amit eddig létrehoztam. Nem azon, hogy mást kellene írnom a történeteim helyett (a fölényeskedő jelzőidet inkább nem biggyesztem ide) – csak azon, hogy talán nem vagyok olyan jó benne, bár sokan mondják, hogy igen.
Nos, igen! Azt hiszem, ezekkel a történetekkel jó társaságban vagyok.
Nincs szükségem rá, hogy ezt bizonygassam.
Januárban megjelenik az új regényem. Bizonyít helyettem.
Olvassátok el! Mindenkinek adni akartam vele. Egy szép varázslatot, egy komor és mégis napfényes szerelem izgalmas, drámai meséjét. Azt mondtam, mindenkinek! Azoknak is, akik az ecetet szeretik.
Én nem válogatok az olvasóim között. Mindenki ugyanazt kapja tőlem. A legjobbat, amire képes vagyok. Ennél drágább gyémántot senki nem tarthat a tenyerén.
Van egy öreg vicc.
- Mi az abszolút pimaszság?
- Ablak alá …-ni, és bekopogni e.ü. papírért.
(Az eredeti vicc durvább szavakat használ, de én csak a regényeimben trágárkodom – néha, ha épp oda illik.)
Azért jutott eszembe ez a vicc, mert nem is olyan régen valaki épp így viselkedett velem. Nem is!
Fokozta a helyzetet. Fordítva csinálta. Bekopogott, hogy adjak neki e.ü. papírt, mert az ablakom alá óhajt …-ni.)
Mit mondhatnék neki? Mondjam, hogy jó szándékának mézes bödönbe töltött ecetéből egy csepp sem ért el a lelkemig?
Nem mondom, mert nem volna igaz. Nem hazudok, még miatta sem. Önmagamat nem csalom meg.
Kedves Mézes Ecet!
Jól tudom, és régóta tudom, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni. Az ízlések sokfélék.
Bárkinek joga eldönteni, hogy tetszik valami, vagy nem, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen "viselkedni" kell, legalábbis, a valódi jóindulat látszatának kedvéért. Te mit gondolsz erről?
Én védjem meg azt, amit csinálok?
Nem gondolom, hogy szükséges.
Tisztelem és büszkén szeretem ezt a stílust, ezt a kifejezésmódot. Talán kevés író indul a pályára azzal a szándékkal, hogy féldrágaköveket alkosson – mindenki valódi gyémántokról ábrándozik. Nos, én a ritka kivételhez tartozom; színes kövekből szeretek alkotni, egyedi ékszereket. Nem áll jól nekem a hideg gyémánt…
Csak hát ez a dolog nem is erről szólt. Azt hittem, az élet majd minden találékony csapdáját ismerem már. Tévedtem. Még én is tanulhatok újat.
Apró mulasztás hozhat talán bosszús viszonzást, hogy a gyarló büszkeség revánsot vegyen.
Nos, ez volt a csapda. A bizonyosság ereje megingott bennem. Egy rövid időre…
Eltöprengtem rajta, vajon mennyire jó az, amit eddig létrehoztam. Nem azon, hogy mást kellene írnom a történeteim helyett (a fölényeskedő jelzőidet inkább nem biggyesztem ide) – csak azon, hogy talán nem vagyok olyan jó benne, bár sokan mondják, hogy igen.
Nos, igen! Azt hiszem, ezekkel a történetekkel jó társaságban vagyok.
Nincs szükségem rá, hogy ezt bizonygassam.
Januárban megjelenik az új regényem. Bizonyít helyettem.
Olvassátok el! Mindenkinek adni akartam vele. Egy szép varázslatot, egy komor és mégis napfényes szerelem izgalmas, drámai meséjét. Azt mondtam, mindenkinek! Azoknak is, akik az ecetet szeretik.
Én nem válogatok az olvasóim között. Mindenki ugyanazt kapja tőlem. A legjobbat, amire képes vagyok. Ennél drágább gyémántot senki nem tarthat a tenyerén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése