kedd

AZ ESTÉK TITKAI


SZÉP TÖRTÉNETEK - BIZALMASAN

Te tudod, hogy neked írok.
Bele sem kezdtem volna. Ott vagy minden pontosvesszőmben. (Ez egy kicsit pajzán gondolat, ugye?) Látlak, amikor elolvasod a gondolataimat. Bár ahhoz nem kell őket leírnom.
Miattad találtam ki ezt az oldalt. Szeretem, hogy így is tudunk beszélgetni.
Most elmesélek neked két új történetet.

Az egyik egy kislányról szól. És rólam. A lány rólam írt, egy internetes naplóban. Egy olyan blogban, mint ez itt. Már egy éve írta azt a bejegyzést, de én csak tegnap olvastam el.
A Feketefehérről írt, és nekem nagyon tetszik.
Nem azért, mert megdicsérte. Kedves volt tőle, de ettől még nem volna különleges. A dicséret személytelen dolog, és néha még unalmas is. Ez a kislány nem megdicsérte, hanem megértette a történetet. Jobban, mint eddig bárki. Úgy írt róla, mint ahogy én írnék a saját könyvemről, ha nem én lennék én. Valahogyan az saját gondolataim tükörképét látom a lány szavaiban.
Egyetlen erős fonalra fűztem fel a Feketefehér Trilógia három regényét, egyetlen fontos érzés formálja az értelmét, hogy a történetnek folytatódnia kell. És ő éppen ezt a füzért látta meg benne. Éppen ezt, pedig a két másik regényt még nem olvashatta.
Ez érdekes, nem? Vagy több…
http://niola.blog.hu/2008/06/04/g_j_goth_feketefeher

A másik történet is rólam szól, és a Feketefehérről. Rólam, és egy kedves fiúról. (Ne légy féltékeny, régen történt.)
Amikor a regényen dolgoztam, elmentem egy könyvesboltba. Fegyverekről kerestem anyagot, és elmélyülten lapozgattam egy súlyos kiadványt a polcon - az ára is súlyos volt.
Egy alacsony fiatalember lépett hozzám, és megkérdezte, segíthet-e. Észrevettem, hogy percek óta figyel. Nem elárusító volt. A bolt biztonsági őre.
Nem tűnt ádáznak, inkább barátságosnak. Mosolygott, bár egy csinos pisztoly rejtőzött a derékszíjában. Felvillanyozta, hogy egy női lényt(!) a fegyverek érdekelnek.
Bizalmat éreztem iránta. Elárultam neki, hogy a kézifegyverek tulajdonságait próbálom kisilabizálni, mert regényt írok. Kellene egy különleges géppisztoly a történetbe, de nem értek hozzá.
Nevetett. Mi lehet különleges egy géppisztolyon? Azok mind széria darabok, és célozni sem lehet velük igazán.
Két fegyvermániás találkozott egy könyvesboltban. Egy nagyon kezdő, és egy profi. Majdnem egy órán át beszélgettünk. (Közben bizalmasan megmutatta az igazolványát. Rendőr volt! Civilben, másodállásban! Megváltozott a hozzáállásom a rendőrök felé.)
A történet esszenciája - ennek a kedves, huncut rendőr-fiúnak köszönhetem Miguel Santiago ördögi kézifegyverét, a félelmetes, kilences kaliberű automata Berettát. A tanításait és a tanácsait utólag is nagyon köszönöm, bár a nevét, bevallom, már elfelejtettem.

Most hívj fel, és mondd, hogy láttad! Aztán gyere, ahogy szoktál, esténként, és hozd el az új mesék simogatását, aranyszínű papírba csomagolva, mint a csokoládé szíveket.
Elolvastad? Este várlak.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Eres maravilla. Te amo.
Hechi