vasárnap

KALANDOK ASSZONYA


NAPLÓLAPOK


Ha én lennék…!!!
Ha csak egy órára is én lehetnék Alexandre Dumas! És kitalálnám a meseszép, ártatlan arcú, sátáni asszonyt, Milady de Wintert.
Ha én volnék Edmond Rostand, és súgnám rímekbe énekelt szerelem vágyát az öntudatos Roxanne pércieuse fülecskéjébe.
Ha én lennék Vörösmarty, akinek szerelmes Tündéje csillagot hordoz szemében.

A nő. Ő az érzés, a romantika, a szerelem. Mindig gyönyörű, mindig vonzó. Nőnek lennie kell. Kevés regény, film, dráma van, amiben nincs női főszereplő. (Igen, azért akad néhány, de azok igazi unikumok, rendszerint valami egyedi szituációt, vagy különleges helyszínt képviselnek.)
A nő. Erről gondolkodtam… És gondolkodtam tovább.

Írónők. A női írók. A nők, akik írnak.
Mit érnek a női írók?

Sokan szerencsére nagyon sokat. (Akár egy Nobel-díjat is.)
De nehogy azt higgye bárki, hogy ez egyszerű dolog.
A nő, bármely múzsa elhivatottja legyen is – festő, költő, fotóművész – állnia kell az összehasonlítást a férfi művésztársakkal.
(Ha táncosnő, vagy színésznő, akkor ez alól felmentést kap. A barokk kor színpadi műfajainak "nőt játszó férfiak" hagyománya rég a múltba veszett. A nők felléptek dobogóra, hogy eljátsszák a nőket. És ezt a természetes jogot már nehéz volna elvitatni tőlük.)

Nem panaszkodhatom, mert a műfaj, amit választottam – vagy inkább, ami kiválasztott engem – egyre jobban elnőiesedik. A romantika szóhoz ma nem illik férfinév. Ki vállalná a teremtés koronájaként nőies érzelmek, holmi bájolgás vádját? Valamirevaló férfi író mostanában krimit ír, thrillert, meg sci-fit.
(Meg magvas gondolatokat, sivár életképeket, mélységes szociális konfrontálódásról, vagy esetleg lírai prózát, kifacsart erotikával igazolt urbanizált elhidegülésről – mint mai magyar szépirodalmista.)

A szorgos könyvtáros kisasszonyok romantika klasszikusait szépen lassan átpakolták az ifjúsági regények, az iskolai kötelező és ajánlott olvasmányok polcaira.
Észrevetted már, hogy a könyvtáraknak e polcain találod a világirodalom legszebb és leginkább emberi példát mutató műveit? Ami nem baj, hiszen az ifjúságot jóra nevelni a legfontosabb. Nem volna baj, ha mindez a művek egyfajta értékvesztése nélkül történne…
Itt vita szikrái kezdenek pattogni az éterben, ezért nem folytatom. Vagy nem így.

Nos, állok a könyvtár egyik belső szobájában, egy olyan polc előtt, amit "romantika" feliratú cédula jelöl. Hosszú sor, négyemeletes polcon. A szerzők nevei – mind női nevek. Nincs kivétel.
Hát, hát… Akárhogy nézem, ez nem a magasröptű múzsák szekciója. A szórakoztató irodalom, amit kilóra is mérhetnének a szupermarket zöldséges mérlegén.

Nem tudom, hová akartam kilyukadni. Tényleg nem?

Muszáj nektek nőknek, nőknek, akik írtok, évente több kilóval növeszteni ennek a padlizsán és előre csomagolt leveszöldség szagú kínálatnak a raktárkészletét?
Miért csodálkoztok akkor, ti nők, akik írtok?
Miért kérdezitek, hogy mit ér a nő, ha író?
Pontosan annyit, mint Roxanne Cyranónak. Roxanne nélkül mit érne Cyrano?
Roxanne teremt érzést, romantikát, szerelmet. De nem vesz két kiló padlizsánt…

Nincsenek megjegyzések: