Elég régen nem írtam. Csak ide nem, mert különben dolgoztam. A hőseimmel voltam elfoglalva. Nem az a dolgom, hogy folyvást zsörtölődjek, kritizáljam a világot, és blogot szerkesszek, amiről nem tudom, kinek tetszik, a kedvesemen kívül. Talán túl kritikus vagyok? Kik legyenek azok, ha nem az írástudók? A szó elszáll, az írás… azt meg nem olvassa senki. Hahó, van itt valaki? Mindjárt kiderül.
HABCSÓK
Én kétfélét ismerek. Mármint habpuszit.
Az egyiket tojásfehérjéből készítjük, meg miegymásból, aztán betesszük a sütőbe, száradni.
A másik tejszínhabból van. Egy óriási kupac, lehetőleg egy könnyű tányéron, vagy papírtálcán feltornyozva. Aztán oly módon lesz belőle csók, hogy kéjesen belenyomjuk – netán lendületből elrepítjük – valakinek a képébe. Ez ám a habos csók!
Imádom, hogy akárki tolja ide a képes felét, még véletlenül se ír egy sort se. Egyetlen szót se. Elolvassátok, mit hordtam itt össze, (vagy el se olvassátok), aztán "na, itt is voltam!"
Meggondolom azt a repülő habcsókot. Cukor is lesz benne, és néhány kandírozott cseresznye a tetején. Annak, aki legközelebb megnyitja a blogomat, jó lesz kapkodnia a fejét!
Azért, hogy ne mondhassátok, hogy nem adok semmit, amit olvasni lehet, leírtam két történetet, két furcsa hősről. Olvassátok egészséggel, és gyorsan, mert tréningezik a tejszín a hűtőmben!
DARTH VADER
Azon gondolkodtam, hány Darth Vadert láttam életemben. Láttam egy párat. Nem a gyönyörű fiúból lett hörgő, sisakos hadvezérre gondolok.
Bár talán rá is. Ő egy szimbólum. A sötét oldal vonzóbb. Nem, nem erősebb, tudjuk, hiszen Yoda mester elmagyarázta. Könnyebb. Simább. És főleg, többet profitál.
Elveszíteni valakit. Társakat, barátokat, ismerősöket. Mestert, tanítványt. Valakit évek óta ismerünk, aztán egy napon idegen tekintet néz vissza az ismert arcból. Megváltoznak a szavak, másképp kezdődnek a mondatok. A sötét oldal új sith lovagot avatott.
Nem azt kérdezem, ez és amaz miért állt át. Inkább azt, hogy néhányan miért nem?
Mi tart itt minket? Nemes büszkeség? Erkölcs? Becsület? Vagy egyszerűen mi vagyunk az élhetetlenek?
Miért nem pakolunk és költözünk át mind, ahogy vagyunk, Afrikától Izlandig, a sötét oldalra? Aztán az utolsó majd oltsa el a villanyt!
Amíg egyetlen gyertya fénye is világít, nem lehet teljes a sötétség. Van valakinél egy szál gyufa?
HAZATÉRÉS
– A hazámban – mondta, és könnyes lett a szeme.
Ez egy idézet, egy interjú kezdete. Egy olyan művésszel készült, aki meghódította a világot. Vagyis, ő szerette ezt hinni. Kicsit túlzás volt ez, nagyzolás, önámítás.
Én mégis szeretem őt. Szerettem előtte is, és most is. Tehetséges. Mindig is úgy gondoltam, többet érdemel.
A puszta létezése is új értelmet ad a "szépség" szónak. Egyszerre tud ördögi és angyali lenni. Olyan, mint egy nagy titok. Rejtélyes mosolyát soha ne fejtsd meg, ha jó akarsz…
Az interjú akkor készült vele, amikor a sors, vagy a munkája visszavitte őt rég nem látott szülőföldjére. Egy kis karibi országba, amit tetteiben talán, de szavaiban sosem tagadott meg. A nevét sem változtatta meg. Nem reklámozta, de nem is titkolta, honnan származik, és lám, még a meghatottság is erőt vett rajta a viszontlátás percében.
És akkor megtörtént a csoda. A poros, apró, elmaradott ország tényleg világhíres sztárként fogadta távolba szakadt fiát. Leterítette elé a tisztelet vörös szőnyegét, kitárta neki a szívét, megbecsülte őt legszebb mosolyával. És a képzeletből álmodott hírnév fátuma beteljesítette önmagát. A művészt felfedezték, akik eddig észre se vették. Hirtelen ellepték a szerződések, válogathat közöttük. Magazinok címlapjáról ragyoghat híres-hírhedt titokzatos mosolya, újságírók kérdezgetik életéről, munkájáról. Felkérték, hogy tartson előadásokat a fiataloknak a művészet fortélyairól. Közben pedig nőttön nő a rajongók sora… És ő csak mosolyog. Pár könnycsepp, és aztán ez a mosoly. Nem tudom, mit gondol közben, de én szeretnék gratulálni neki. Csak azt mondani neki – Szép volt!
Ez a karibi ország távol van tőlünk, nem sokat tudunk róla. Csupán annyit, hogy mindig süt a nap, és szerencsés dolog lehet ott megszületni. Még úgy is, hogy nem gazdag, nem befolyásos ország, és a nép szegénysége gazdasági tény. Azért mégse lehet annyira szegény. Van néhány millió szíve, aranyból…
Egy könnyes mosoly az ára csupán. És egy félbetört mondat: "A hazámban…"
1 megjegyzés:
Kedves Judit!
Én olvaslak, nagy szeretettel. Igaz, hogy nem írtam megjegyzést, de mindig annyira tetszik, amit írsz, hogy csak ámulok, aztán elfelejtem, mit is akartam.
Jó írást és szép adventet!
Myra
Megjegyzés küldése