NAPLÓLAPOK
Hallottam a tévében egy teljesen elszállt mondatot. Mindegy, melyik csatornán (kereskedelmi!), és mindegy, ki mondta (egy pöfeteg "megmondó ember" a sok közül).
– "Aki azt mondja, hogy nem akarna elmenni ebből az országból, az hazudik."
Én nem akarnék. Nem akarok!
Hazudnék?
Lehet.
Elmennék, igen. Mondjuk, most éppen Ausztriába készülök, csak a havat várom. Szeretem a téli világot, és ott nagyon szép. Nyáron pedig készültem Spanyolországba, de végül közbejött valami. Persze, el akartam menni…
Tudom, nem így értette. Én se így, csak játszom a mondat alternatív értelmezésével.
Nem így értette. Sajnos!
Úgy értette, hogy örökre? (Sajnálom, hogy a magyar nyelvben nincs két kérdőjel, mint a spanyolban. Ennek a kérdésnek – amekkora hülyeség – az elejére is illene egy kérdőjel, a döbbent hangsúly kedvéért.)
¿Úgy értette?
Úgy képzelte, hogy hagyjuk a sorsára az országunkat? A hazánkat? Mindenki el akar menni (szerinte), mert egyként menthetetlennek találjuk, amit itt hagyhatnánk, ha akarnánk?
Aztán az utolsó majd oltsa le a villanyt! (Tudom, nem a villanyt, hanem a lámpát. Csakhogy, ezt az én kamasz koromban így mondtuk. Nem tudom, honnan ered, de valahogy rááll a szám. Sok mindent kifejező mondat.)
Hát nem!
Hány ilyen ember lehet "ebben az országban"? Aki csak úgy szórja maga körül a lelkevesztett hülyeségeit, mint kutya a pocsolyavíz cseppjeit, ha megrázza magát.
Mindegy most, hogy ez a műsorban hogyan értelmeződött, és az is mindegy, hogy volt-e értelme felháborodni rajta. Amiről beszélek, ez az egyetlen mondat. És a kérdés: "Hány ilyen ember él velünk egy határon belül?"
Mi van a többiekkel? Akik házat építenek, kertet rendeznek, cseresznyefát ültetnek. Azért, hogy majd legyen. Nyárra, jövő nyárra, vagy tíz év múlva. Akik "ebben az országban" képzelik el hátralévő életüket. "Ebben az országban" – amit rövidebben hívhatunk hazánknak is. Persze, csak mi, akik cseresznyefát ültetünk, és majd szeretnénk róla cseresznyét enni is. Nem egy tálból a… Mindegy!
Akárhányan vagytok is, remélem, teljesül a vágyatok. Hiszen mehettek, ahová tetszik.
Mi pedig, akik szerintetek hazudtunk, integetünk utánatok. És esszük a cseresznyénket. Villanyfényben. Mert mindig maradunk itt annyian, hogy érdemes legyen világítani magunknak. Nem lesz "utolsó", aki majd eloltja!
– "Aki azt mondja, hogy nem akarna elmenni ebből az országból, az hazudik."
Én nem akarnék. Nem akarok!
Hazudnék?
Lehet.
Elmennék, igen. Mondjuk, most éppen Ausztriába készülök, csak a havat várom. Szeretem a téli világot, és ott nagyon szép. Nyáron pedig készültem Spanyolországba, de végül közbejött valami. Persze, el akartam menni…
Tudom, nem így értette. Én se így, csak játszom a mondat alternatív értelmezésével.
Nem így értette. Sajnos!
Úgy értette, hogy örökre? (Sajnálom, hogy a magyar nyelvben nincs két kérdőjel, mint a spanyolban. Ennek a kérdésnek – amekkora hülyeség – az elejére is illene egy kérdőjel, a döbbent hangsúly kedvéért.)
¿Úgy értette?
Úgy képzelte, hogy hagyjuk a sorsára az országunkat? A hazánkat? Mindenki el akar menni (szerinte), mert egyként menthetetlennek találjuk, amit itt hagyhatnánk, ha akarnánk?
Aztán az utolsó majd oltsa le a villanyt! (Tudom, nem a villanyt, hanem a lámpát. Csakhogy, ezt az én kamasz koromban így mondtuk. Nem tudom, honnan ered, de valahogy rááll a szám. Sok mindent kifejező mondat.)
Hát nem!
Hány ilyen ember lehet "ebben az országban"? Aki csak úgy szórja maga körül a lelkevesztett hülyeségeit, mint kutya a pocsolyavíz cseppjeit, ha megrázza magát.
Mindegy most, hogy ez a műsorban hogyan értelmeződött, és az is mindegy, hogy volt-e értelme felháborodni rajta. Amiről beszélek, ez az egyetlen mondat. És a kérdés: "Hány ilyen ember él velünk egy határon belül?"
Mi van a többiekkel? Akik házat építenek, kertet rendeznek, cseresznyefát ültetnek. Azért, hogy majd legyen. Nyárra, jövő nyárra, vagy tíz év múlva. Akik "ebben az országban" képzelik el hátralévő életüket. "Ebben az országban" – amit rövidebben hívhatunk hazánknak is. Persze, csak mi, akik cseresznyefát ültetünk, és majd szeretnénk róla cseresznyét enni is. Nem egy tálból a… Mindegy!
Akárhányan vagytok is, remélem, teljesül a vágyatok. Hiszen mehettek, ahová tetszik.
Mi pedig, akik szerintetek hazudtunk, integetünk utánatok. És esszük a cseresznyénket. Villanyfényben. Mert mindig maradunk itt annyian, hogy érdemes legyen világítani magunknak. Nem lesz "utolsó", aki majd eloltja!
1 megjegyzés:
ez nem volt rossz,egyet értek!Tóth Andi
Megjegyzés küldése