AZ ÉN VALÓSÁG-SHOW ÉLETEM
Hírek jönnek és mennek – és én csak írok. Tulajdonképpen nem érdekel, mi történik a világban. Akár a fővárosban, akár Amerikában, akár Kínában. Nem kapcsolom be a tévét, nem kutatom a híreket az Interneten.
HNN1! Oltasd be magad! (vagy mégse?) Egy világcég csődöt jelentett! (addig legyek én szegény…) Madonna levetkőzött! (gerontofilek, hajrá!) Bemutattak egy új filmes világsikert! (újabb jellegtelen hollywoodi műmese) Megbukott egy miniszter! (hányadik?) Letartóztattak egy híres rendezőt! (az vesse rá az első követ, aki…) Javul a magyar életszínvonal! (na, ne mondjátok!)
Tudom, hogy az emberi agy szinte végtelen mennyiségű információ befogadására képes. Szinte! Az evolúció csúcsa mi vagyunk, az ember.
És akkor mi van?
Az evolúció megszülte az én-tudatot. Az egyéni lét érzetét. Az önazonosságot.
A házam templom, a lelkem oltár, az elmém szentély. Én döntök, mit akarok. És nem akarom, hogy az életemen át, mint egy New York-i sugárúton, idegen életek ontsák szennyes kipufogójuk gázát napról napra.
Csöndes zenét keresek a CD-im között. Teát főzök, gyümölcsteát, mézzel és nem cukorral. Rágyújtok, és azt is magamnak. Ha belehalok, az is magánügy lesz. Nem tartok rá igényt, hogy mások döntsenek helyettem, mi a jó nekem.
Halkan indul a gépem. A hátteremen egy novemberi erdő. A csöndjét hallgatom. Megnyitom a jegyzeteim dokumentumait. Hol is tartottam? Hamar megtalálom, a saját rendszeremben vagyok.
Toll és papír, és írás-szerkesztő. Minden együtt van. Indulhatok!
Nem vágyom másra. Miguel Santiago kiüríti a fegyvere tárát és átöleli Oliviát. Írok!
És várok rád. Tudom, nemsokára megérkezel. A vacsora a hűtőben, a bor a spájzban. Hűvösen, ahogy te szereted.
Ha megcsördül a kulcsod a zárban, leteszem a tollat. Bezárom a programot, és kikapcsolom a gépet. A zenét nem. Gitárok sírnak álmukban, míg átölelsz, hogy üdvözölj.
Megterítek és dúdolom közben a zene dallamát. Kuncogok, hogy a szobában szöszmötölsz, és meglesed a papírjaim között, mit írtam ma.
Megkérdezem, mi újság, és te elmeséled, hol jártál.
Megkérdezed, mi újság, és én elmesélem, hogyan vártalak.
Nem beszélünk arról, ami nem tartozik hozzánk. Nem egyezség ez. Nem szabály, nem törvény. Mindig így csináltuk, és sose egyezkedtünk róla. A világ úgyis megtalál. Megragad, felkap, megpörget a szélben, megtépáz. Nem bújhatunk el. Egészen nem, de azért egy kicsit meg lehet próbálni…
Nem baj, ha nem tart örökké. Egy perc, egy óra, egy nap – egy egész életnyi ajándék. Tőlem, neked.
Gyere, zárjuk ki a világot, és teremtsünk ketten egy újat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése