hétfő

ÉLETKÉPEK (ÉLET-FILMEK)


HÁZINADRÁG

Bözsike néni a szomszédom. Pontosabban éppen szemben lakik velem. Nemrég megkért, hogy segítsek levenni az ajtajáról a karácsonyi koszorút. Amit én tettem fel. Amit én vettem, és pontosan olyan, mint az enyém. Mert amikor adventkor Bözsike néni meglátta a koszorút, arra kért, hogy vegyek neki egy ugyanilyet, mert ő ilyen szépet sehol, de sehol nem látott. Az a helyzet, hogy tele volt vele az áruház. Csak hát Bözsike néni nem jár oda. Mert nem telik neki rá. (Ezt most nem azért mondom, hogy megsajnáljátok, meg nem is azért, hogy szociálisan borzasztó érzékenynek tűnjek. Vagy nem is azért, mert egyesek szerint most divat panaszkodni. Egyszerűen ez az igazság. Bözsike néni átlagos nyugdíjas, és nem telik neki az áruházi holmikra.) (Meg az is az igazság, hogy én pedig nem rajongok a vásárolt kézműves dolgokért, mert szeretek barkácsolni, és meghittebb is. Gyártottam is egy gyönyörűt magamnak, aztán az történt, hogy eljött a barátnőm, és annyira megcsodálta, hogy nekiadtam. Ezért lett végül áruházi dekoráció az ajtómon. És ezért lett Bözsike nénién is.)

Pénteken Bözsike néni vásárolni indult. Ám problémák adódtak, a sztrájk miatt. Amúgy is dolgom volt, így elfuvaroztam őt a boltba. Mert ugyan van egy bolt "idebent" is (a lakótelepen), de Bözsike néni a "kintibe" jár, mert ott szebb a hús. Szerinte – de szerintem is. Nincs messze az sem, megoldható gyalog, hangulatos séta, de már nem az ő lábának való. Busszal szokott járni, csak hát a sztrájk…

Nos, kerestem a parkolóhelyet a zsúfolt placcon (a sztrájk!), és Bözsike néni csöndesen meditált mellettem. Azt mondta, hogy szeretne egy házinadrágot. Olyat, aminek bolyhos a bélése, mert az jó meleg. (Értsd, szabadidő, vagy melegítő nadrág, de ő így mondja, "házinadrág".) Látott is olyat a boltban, a pénztár előtt, ahol az ilyen olcsó, akciós holmit kínálják, ömlesztve, nagy kosarakban. A baj az, hogy egy élelmiszer boltban nem lehet nadrágot próbálgatni, és fél, hogy kicsi lesz a házinadrág, vagy netán nagy. Mert a pénzt nem szabad pazarolni. Főleg, ha nincs.

Megértettem, hogy segítséget kér tőlem, a maga kis öreges szégyellősségével. Mondtam, hagyjuk a pénztárnál a kosaras nadrágokat, bevásárlás után elviszem egy olyan boltba, ahol lesz sok házinadrág, és lehet próbálni is.

A csirkehús és a tej megvásárlása után aztán mentünk, és lett egy darab, sötétkék, csinos házinadrágunk, és kicsit még olcsóbban is, mint ahogy Bözsike néni tervezte. És nekem is lett egy új, piros kesztyűm. (Nem szoktam ilyen boltokban vásárolni – tényleg nem. Nem azért mondom, mintha szoktam volna, és szégyellném. Csak mert én az "inkább kevés, de minőségi" elvet vallom. Ám annak a kis piros vacaknak nem tudtam ellenállni. Hát így.)

Végül mindenki elégedett volt. Jól járt Bözsike néni, mert napok óta vágyott arra a meleg holmira. Jól jártam én is, mert kellemesen töltöttem a délelőttöt – bár közben a postára elfelejtettem bemenni. És jól járt a házinadrág is, mert Bözsike néni nagyon örült neki.

Mi a tanulság? Abszolút semmi. Csak azért írtam meg, mert jólesett. Sziasztok!

2 megjegyzés:

Kriszta írta...

Nekem meg jólesett elolvasni :)
Tetszett a történeted, lám, milyen jó hogy írtál a Blogbajokba, ott kattintottam rád.:)

G. J. GOTH írta...

Örülök, hogy tetszett. Üdvözöllek nálam!