NÉMA VENDÉGSÉG
Elgondolkodtam. Már megint…
Azon töprengtem, milyen jól elképzeltem, hogy majd beszélgetünk. Ti és én.
Nem beszélgetünk. Jöttök hozzám, olvastok, és szó nélkül elmentek. Miféle vendégség ez?
Ez a blog az otthonom legszebb szobája. A vendégszoba. Szeretettel látlak itt benneteket.
Nem vagyok jó házigazda? Morcos az üdvözlés? Hideg a kávé? Kényelmetlen a fotel?
Szeretek beszélgetni. A profilomban is azt írtam, „beszélgetőtárs”.
A valódi életemben folyton beszélgetek. Pontosabban velem beszélgetnek. Gyakran idegenek is.
Megszólítanak az utcán idős nénikék. Tanácsot kérnek tőlem az üzletben. Beszélgetni kezd velem az eladó, vagy a pénztáros. Mögöttem áll a sor, és a pénztárosnő mosolyog, és beszél… Vagy a postás cseveg velem a kapuban. A szomszéd jön oda hozzám, mikor az utcán sepregetek… Felhív a barátnőm, és nem teszi le a kagylót, bár húsz perce csak semmiségekről folyik a szó…
A családom, a barátaim, a szerelmem. Az utca népe. Bárkinek lehetek beszélgetőtárs, csak nektek nem?
Ez a virtuális világ ennyire más? Elidegenít? Vagy csak el vagyok átkozva, mint Bagaméri, a fagylaltos?
Írok mindenféléről, ami eszembe jut. Mesélek nektek, mert arra születtem, hogy meséket mondjak.
Valaki mondja meg… De tényleg! Miről szeretnétek olvasni, miről tudnátok beszélgetni velem?
Hadd mondjak még több mesét!
Azon töprengtem, milyen jól elképzeltem, hogy majd beszélgetünk. Ti és én.
Nem beszélgetünk. Jöttök hozzám, olvastok, és szó nélkül elmentek. Miféle vendégség ez?
Ez a blog az otthonom legszebb szobája. A vendégszoba. Szeretettel látlak itt benneteket.
Nem vagyok jó házigazda? Morcos az üdvözlés? Hideg a kávé? Kényelmetlen a fotel?
Szeretek beszélgetni. A profilomban is azt írtam, „beszélgetőtárs”.
A valódi életemben folyton beszélgetek. Pontosabban velem beszélgetnek. Gyakran idegenek is.
Megszólítanak az utcán idős nénikék. Tanácsot kérnek tőlem az üzletben. Beszélgetni kezd velem az eladó, vagy a pénztáros. Mögöttem áll a sor, és a pénztárosnő mosolyog, és beszél… Vagy a postás cseveg velem a kapuban. A szomszéd jön oda hozzám, mikor az utcán sepregetek… Felhív a barátnőm, és nem teszi le a kagylót, bár húsz perce csak semmiségekről folyik a szó…
A családom, a barátaim, a szerelmem. Az utca népe. Bárkinek lehetek beszélgetőtárs, csak nektek nem?
Ez a virtuális világ ennyire más? Elidegenít? Vagy csak el vagyok átkozva, mint Bagaméri, a fagylaltos?
Írok mindenféléről, ami eszembe jut. Mesélek nektek, mert arra születtem, hogy meséket mondjak.
Valaki mondja meg… De tényleg! Miről szeretnétek olvasni, miről tudnátok beszélgetni velem?
Hadd mondjak még több mesét!
4 megjegyzés:
Szia! :)
Én most elkezdtem olvasni a blogodat. :)
Kevés időm van, ami van, azt is kitöltik a saját agymenéseim- de most egy kis szünet van.
Alapvetően szeretem az irodalmat, fejben én is írok már regényt. :) (Sajnos ritkán jut időm olvasni szépirodalmat. )
Szia, Bea!
Köszi, hogy benéztél! :-))
Nem vagyok én itt annyira "irodalom", ha kicsit körülnézel, van mindenféle mese, meg életkép, meg lelki élet, meg földön kívüli élet keresése.
Szoktam én is néha beugrani hozzád, és az otthonos blogodban türelmesen kerülgetni a "flash"-ek kies útvesztőjét. De megéri, mert gyönyörű! :D
Gyere máskor is, igyekszem sok érdekeset írni (nem csak irodalomról).
Semmit mondóan is lehet úgy csevegni, hogy az ember kénytelen elgondolkodni - és aztán esetleg elfelejt visszajönni, elmondani a megszületett gondolatait:)
Aztán nem mindenki szeret írni..
Írásban fogalmazni nehezebb lehet időnként: megtalálni a megfelelő kifejezést, nem árt, ha kerek, egész a mondat, mert hiába a csevegő stílus, az írás félreérthető lehet az élőszóhoz képest. Az írást kísérheti hiánypótló taglejtés, de az nem látszik:))
Mi lehet még a néma olvasók mögött?
Elolvas egy bejegyzést, és felkelti az érdeklődését, olvassa a másikat, majd a következőt, csatangol az írások között - és elveszti a fonalat: hol is volt az a bejegyzés, amelyik... És nem keresi meg újra:)
Újabb variáció: meg merjen-e szólítani egy írónőt?
És... és... nem tudom:)
Én szeretem az írásaid könnyedségét, a röpködést, a hirtelen váltást az írások között, mindig felüdülés itt olvasni, bármiről is szól a bejegyzés.
Kedves Shona!
Olyan elbűvölően kedves és derűs a stílusod, hogy le vagyok fegyverezve.
Igen, valószínűleg igazad lehet. Írni nem mindenki szeret. Abban meg pláne, hogy írásban néha nem úgy "működnek" a szavak, mint beszéd közben. És persze, ha elolvasok valami érdekeset, nem biztos, hogy rögtön válaszolni is van kedvem rá.
Ezt én sejtem is, és nem is elégedetlenkedem. Inkább az utóbbi konklúziód az, ami nyugtalanít, és
valószínűleg ezért nógatom időnként az olvasóimat. Pontosan ez a gondolat, hogy "meg merjen-e szólítani egy írónőt" - motoszkál az én kobakomban is. Mert itt talán valami túl-respektáció is rejtőzhet, néhány bejegyzésem költői, vagy filozofikus hangvétele miatt. Pedig ez téves ítélet. Gyors ítélet, gyors
általánosítás. Nem Nobel-díjas regényeket írok, csak kalandos történeteket. Pontosan olyan könnyed hangnemben, amit voltál szíves a javamra (sőt,mentségemre) felhozni. Szerintem nincs benne semmi Nagy Írónős. Legfeljebb kicsit intellektuális - de hát, istenem! Aki egy regényíró blogját olvassa, azért számíthat valami ilyesmire.
Őszintén köszönöm a dicsértet, a méltató szavakat! És őszintén boldoggá tesz, hogy van, akit
elszórakoztathatok azzal, amit leírok. Ezért írom le. Valahogy ez van bennem - adni, ahogy és amit én tudok. Szép szavakat. Köszönöm, hogy olvasod őket!
Megjegyzés küldése