péntek

BLOGOK, HONLAPOK, STÁTUSSZIMBÓLUMOK


INGYENES LÁZADÁS

Hát, az enyémek a Google oldalain vannak. Mármint a blogjaim, és a honlapom.
Tehetném máshová. Az internetes szolgáltatómnál jár nekem bőséges tárhely, és saját domain-nevet is vehetnék.
Akkor pedig mi változna?
A megítélésem? A státuszom? A rangom?
Lehet, hogy néhányan így gondolják, de én nem hiszek ebben. Vagyis, talán hiszek, de nem vetem alá magam ennek az irányzatnak.
Valaki nemrég megkérdezte, miért nem hozok létre saját webcímű, egyedi honlapot?
Most megint egy régi bálványomat fogom megidézni; John Lennont.
Akik többet tudnak róla, mint egy régen eltávozott klasszikus könnyűzenész nevét, azok emlékeznek, biztosan emlékeznek John szemüvegére. Arra a jellegzetes, kerek, apró, drótkeretes okuláréra. Az a szemüveg John Lennon egyik védjegye volt.
Vehetett volna méregdrága, divatos szemüvegkeretet, akár minden hétre újat. De szándékosan azt az olcsó keretet hordta, amit az ő hazájában a legolcsóbb betegbiztosítás támogatott. Ha magyar viszonyokra lefordítanám, azt mondhatnám, SZTK szemüveget viselt. A szegények szemüvegét.
Lázadásból, szolidaritásból, együttérzésből.
Én nem hasonlítom magam hozzá, ilyen nagyképűségre sosem vetemednék. Ő egy különleges csillag volt… De ezzel a példával mégis, talán egyszerűbben megindokoltam, miért nincs saját domaines, hivalkodó weboldalam.
Mert, ha nem is mérhetem magam John Lennonhoz, azért lehetnek hasonló elveim, mint neki voltak. Mintha egy példaképet követnék (bár ez enyhe túlzás). Az én egyszerű, tucatsablonos oldalaim az én SZTK szemüvegem.
Történetesen abban hiszek, hogy nem a státuszra kell törekedni, hanem a munka minőségére. Itt nincsenek egyedi kunsztok, nagy webes truvájok. Ha jó, amit írok, az jó az ingyen-oldalon is. Ha meg nem jó, akkor mire hivalkodna egy ilyen kacsalábon forgó web-palota?
Szilveszterkor nem tettem semmiféle fogadalmat (nem szoktam). Ám most teszek egyet, a közelgő tavasz, és a heteken belül megjelenő új könyvem alkalmából.
Ünnepélyesen megfogadom, hogy ha úgy hozza a sors, és sikeresebb leszek, mint most vagyok – ha a könyveim akárhány tízezres példányszámban fogynának, és az olvasóim a kiadómat ostromolnák már a megjelenés előtt egy-egy új regényem első példányaiért – akkor is ezt az egyszerű, ingyen-oldalt fogom használni. Ezen, vagy egy ehhez hasonló helyen lesz a bázisom, és ide várom mindazokat, akik szeretik, amit csinálok.
Itt, és a weboldalamon most is kedves vendégem mindenki, aki olvasta, olvassa, vagy olvasni fogja bármelyik könyvemet. Azok is, akik sosem fogják őket elolvasni, csak élvezik a blogjaimat. Sőt, azok is, akik csak véletlenül esnek be ide, és azt sem tudják, ki vagyok. Még akkor is kedves vendégek, ha egyik feltételnek sem felelnek meg, és fejcsóválva, sietve továbbállnak.
Olvassatok kedvetekre, és ajánlom a régebbi bejegyzéseimet, a másik blogomat, és a weboldalam novelláit is, szeretettel.

Nincsenek megjegyzések: