A VONAT, A REPÜLŐ, ÉS A XX. SZÁZAD ELMENT – INTEGESS!

Miért vesztek el valamit, amit senki nem adott oda?
A fejlődés gyakran veszteség is, az építés néha rombolás is.
Lesz új. Lesz nagyobb. Lesz...
Amikor azt mondják, valami elavult, adni akarnak. Szebbet, vagy csak mást. Hogy azt mondhassák, ezt mi adtuk, ez a mi dicsőségünk. Aki a dicsőséget keresi, nem látja a porban a lábnyomokat.
Amikor az "elavult" a porba rogy, eltemeti a lábnyomokat. A múltat is, de nem az emlékeket, csak a falakat.
Amikor a régi talán nem is szép, de kedves – akkor még ott marad százezer emlék százezer lélekben.
Az emlék erősebb lesz. Hiába a dicsőség, az új, szebb, nagyobb. Ott lesz a régi, az elavult, a kedves.
Ott lesz, mint egy üde, illatos zápor felhője, és derűs tavaszi kísértet képében ráterül az újra, mint egy könnyű esőköpeny. Csak egy szellem, csak egy felhő, de ott marad. Azt nem lehet lerombolni.
Én látni fogom. Százezer lélek fogja látni, ki tudja, meddig még. Talán örökre. Amíg mi élünk.

TORKIG BECSÜLET

NAPLÓLAPOK

Hogy hívják azt, akit nem hívnak sehogy?
Névtelenség – gyönyörűség.

Fórumok, hozzászólások, és egyéb, soha vissza nem térő lehetőségek. Mennyi van belőlük, te jó ég!
Barangoltam ilyen helyeken, és tényleg, feltűnt, hogy mennyi a negatív hang.
Milyen csábító, bejelentkezni valahová, és hallatni a hangodat! Véleményezni. Kritizálni. Sohasem dicsérni…
A dicséret az már majdnem gyengeség, igaz-e?
Meg talán azt hihetné valaki, hogy nem vagy őszinte, kőkemény ember. Életformáddá válik, hogy vitasd a vitatni valókat, mindegy, ha nem értesz is hozzá, csak egyszerűen ellent kell mondanod. Őszintén!
Tényleg őszinte vagy?
Regisztrálsz, bejelentkezel, és hangzatos beceneved mögé rejtőzöl. Vagy nem rejtőzöl, de mégse tudja senki, ki vagy. A neved semmit se mond, akár hamis is lehet.
Óvatosan ezzel a nagy bírálattal!
Téged minősít, ha nem vetted is észre.